14. Tatai Sokadalom

2013. június 14-15-16.

 

Tatai Kenderke Néptánc Egyesület rendezésében

 

H – 2890 Tata, Almási u. 24. 36-34/587-005   Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  www.tataisokadalom.hu

 

 

40 éves legenda a Szigeten

A szinte nemzeti intézménynek tekinthető Muzsikás együttes, a világ nagy fesztiváljainak és híres koncerttermeinek állandó vendége a 40., jubileumi születésnapját a Sziget Nulladik napján ünnepli, baráti társaságban. A Muzsikás koncertjei mindig eseményszámba mennek, és ez ezúttal különösen így lesz. Meghívott vendégeik közt az egyszerű falusi zenészek és énekesek éppúgy megtalálhatók, mint a kimagasló tudású zongoraművész, Jandó Jenő, a világ legjobb ütőegyüttese, az Amadinda, továbbá olyan világsztárok, mint a Londonban élő hegedűművész, Alexander Balanescu, vagy az amerikai Woven Hand rockegyüttes.

 


 

A hagyományos magyar népzene az egyik legjelentősebb nemzeti értékünk, igazi hungarikum. Az, hogy a világ erről már tudomást szerzett, nagyban köszönhető a Muzsikás nemzetközi fogadtatásának és sikereinek. Mint a legismertebb és legkeresettebb magyar népzenei együttes évtizedek óta jelen vannak a világ legjelentősebb fesztiváljain és legpatinásabb koncerttermeiben. A hagyományos magyar népzenét, mint minden más zenei műfajjal egyenértékű zenét elfogadtatták a világgal, felléptek Amerikától Japánig, Hong Kongtól Tajvanig, Malajziától Ausztráliáig, Stockholmtól Madridig. Olyan hangversenytermeket töltöttek  elsöprő sikerrel, mint a londoni Queen Elisabeth Hall és Royal Festival Hall, az amszterdami Concertgebow, a párizsi Théâtre de la Ville, a római Santa Cecilia nagyterme vagy – hogy a leghíresebbet említsük – a New York-i Carnegie Hall. A népzene/világzene közönségén túl elfogadta őket a komolyzene hallgatósága is, hiszen ennek olyan képviselőivel koncerteztek, mint Jandó Jenő és Schiff András zongoraművészek, a Bartók és a Takács vonósnégyes, a BBC Skót Szimfonikusok, a London Sinfonietta vagy Alexander Balanescu hegedűművész.

 

A Sziget Fesztiválon tervezett nagyszabású és egyedi koncertjükre meghívták számos hazai és külföldi zenészbarátjukat. Ahogy a Muzsikás koncerteken megszokott, a műsor gerincét most is a hagyományos előadásban megszólaló magyar népzene jelenti, ami egyszerre ősi és modern, régi és mai. Vendégeik lesznek egyszerű falusi emberek, akik számára a hagyomány még az életük mindennapos része. Megszólal olyan zene is, mely zenei vagy lelki értelemben kapcsolódik a Muzsikáshoz, többek között Bartók egyik zongoraműve, az Amadinda fergeteges ütős darabja, Balanescu hegedű-improvizációja, valamint a Woven Hand Muzsikás dallamra épített rockzenéje. Emellett dudások, tekerőlantosok és táncosok teszik az ünnepi koncertet még színesebbé.

 

„A világhírű Muzsikás Együttes mindig magas színvonalon, a zenei gyökerekhez erősen kötődve, de más zenei műfajokra is nyitottan tolmácsolja a magyar népzene elementáris erejét és szeretetét itthon és a világ számos táján. A Muzsikás immár négy évtizede a magyar népzene nagykövete. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a Sziget adhat otthont egy ilyen nagyszabású és fontos eseménynek.”- nyilatkozta Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója

 

A Muzsikás együttest 1973 nyarán alapította Sipos Mihály, ifj. Csoóri Sándor és Hamar Dániel. Éri Péter és Sebestyén Márta csatlakozásával 1980-ra jött létre az a legendás ötös, amely a zenekar legnépszerűbb nagylemezeit készítette. Ifj. Csoóri Sándort 1997-ben Porteleki László váltotta fel, vele készült a pályafutásuk szakmai csúcspontját jelentő Bartók album. Sebestyén Mártával 2008-ig dolgoztak együtt. 2005-től gyakori vendégük Petrás Mária moldvai születésű keramikus-iparművész, énekes. Munkásságukat 1995-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1999-ben Kossuth-díjjal, 2008-ban Prima Primissima-díjjal ismerték el. Szintén 2008-ban az európai zenekarok közül elsőnek a Muzsikás kapta meg a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX-díjat.

 

 

Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfiai Verseny

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület új szakmai megmérettetési pályázatot ír ki gyermektáncosai, táncpedagógusai és koreográfusai részére.

Regisztráció június 20-ig, a jelentkezés megerősítése 2013. szeptember 10-ig

A kiírást és a jelentkezési lapot a mellékletben is küldjük

 

A kiírás és a regisztrációs adatlap a honlapunk Dokumentumok rovatából is letölthető

www.orokseg.hu

 

MOLDVAI TÁNC-ZENEI TÁBOR
6. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL - CIFRA UDVAR

(PALKONYA)
2013. július 29 - augusztus 3.

 

 

 

Szlovákiai magyaroknál vendégeskedett a Veszprém-Bakony Táncegyüttes

A hétvégén 47. alkalommal zajlott a legnagyobb szlovákiai civil szervezet, a CSEMADOK által szervezett Országos Népművészeti Fesztivál Galánta járásban. Veszprém városát képviselve a Veszprém-Bakony Táncegyüttes is részt vett a több ezer néptáncost, népzenészt felvonultató programsorozaton.
 

Kedves Hagyományőrzők, Kulturális Csoportok és Néptáncos kedvűek!

Szeretettel meghívjuk Önöket a 2013. június 14-től 16-ig Eger városában megrendezésre kerülő Magyar Tájak Táncai - Nemzetközi Egyetemi Néptánc Fesztiválra, melynek csatoltan küldöm a plakátját és a programtervét.
Bízva a mielőbbi találkozásban és jó hangulató együttlétben várjuk Önöket szeretettel,
A néptáncfesztivál szervezőcsapata
 

Táncház Péteriben

 

 

A Péteri Kultúráért Alapítvány 2013. június 8-én szervezi meg soron következő táncházát, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

 

 

VIII. Bakony-balatoni Pásztortalálkozó

2013. június 1.

Salföld, Természetvédelmi Major

Délelőtt- Hagyományos magyar terelőverseny

A Duna–Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző

és Sport Egyesület szervezésében.

 

 

A Pajta Szólótáncosa táncverseny Kiscsőszön

 

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület meghirdeti a Pajta Szólótáncosa versenyt, amely a Dunántúlon megrendezett megyei és régiós szintű szólótáncversenyek díjazottjai számára nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. A versenyre tehát azok a táncosok jelentkezhetnek, akik a Mezőföld Virága, Bakony Virága, a soproni Regionális Gyermek Szólótánc Verseny, illetve a tatai Szólótánc Versenyen bármelyik előző évben díjat kaptak.

  • A verseny időpontja 2013. július 14. vasárnap. Ez a nap a Kiscsőszi Pajtafesztivál zárónapja.
  • A verseny helyszíne a Kiscsőszi Interaktív Faluház Pajtája.
  • Lebonyolítás reggel 9 órától a verseny befejezéséig.

 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

1. oldal / 38

„A tánc nemcsak az értelemmel való gondolkodás művészete, hanem egész létünkkel való légzés és az élet művészete. Az erőszakmentesség rendkívüli iskolája. Megtanít minket tudatalatti hatalmaink és erőink ellenőrzésére és vezetésére.”

Mireille Négre