NMI partneri találkozó Kiscsőszön
A rendezvény időpontja: 2014. június 11-12.
A rendezvény helyszíne: Kiscsősz, Interaktív Faluház
Az érintettek száma: 20 fő
A rendezvény szervezője: Nemzeti Művelődési Intézet, Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület
Két napos ismerkedő kiskonferenciát tartott stratégiai partnereinek a Nemzeti Művelődési Intézet Kiscsőszön, az Élő Forrás portáján. A partnerek képviselői az ország legkülönbözőbb részeiről érkeztek. Mint a tanácskozás és a kötetlen beszélgetések során kiderült, a közművelődés különböző szakmai részterületeit képviselő szervezetek mind a legmagasabb színvonalon működőek közül kerültek ki. A színvonal mellett mindannyian fontosnak tartják a megfelelő társadalmi rétegek megtalálását, közösségek szervezését, segítését.
Az egyes szervezetek bemutatták tevékenységüket, példaként említették hasznosnak bizonyult módszereiket, sikeres programjaikat.
A Nemzeti Művelődési Intézet vezető munkatársaitól sok információt kaptunk a jövőbeni együttműködés lehetőségeivel, céljaival kapcsolatban Dombi Ildikó beszélt az Intézet hosszú távú céljairól és hogy ezek elérésében számítanak a partnerek segítségére.
A szakmai munka mellett lehetőség nyílt a kikapcsolódásra is. A vendégek a Somló Hegyet látogatták meg, ahol Papp Zoltán dobai borász kiváló termékeit is megkóstolhatták. Az esti programban az Élő Forrás által támogatott Fláre Beás zenekar mellett felléptek az Egyesület gyermek és felnőtt táncosai is.
A második napon helyi termékek és sajátos falusi finomságok is asztalra kerültek a kiscsőszi lakosok jóvoltából.