Módszerbörze a pápai Jókai Mór Művelődési Központban
A program szervezője: Nemzeti Művelődési Intézet
Időpont: 2014. október 30.
Helyszín: Pápa, Jókai Mór Művelődési Központ
Érintettek száma: 50 fő
Jövőbe tekintő, jó hangulatú konferencia zajlott október 30-án, Pápán, a JMK-ban. A programot a Nemzeti Művelődési Intézet szervezte, házigazdája az Intézet megyei irodája és a befogadó intézmény volt.
Egyesületünk négyfős csoporttal vett részt a rendezvényen, melynek tagja volt az NMI által foglalkoztatott két kulturális közmunkás kolléga, az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola titkára és az egyesület elnöke.
A konferencián az NMI vezetői, szakemberei arról beszéltek, hogy az elmúlt időszakban sikerült életre kelteni. újjászervezni a megyei módszertani intézményhálózatot, melynek célja a jövőben a közösség alapú, széles köröket érintő fejlődés, kultúraátadás.
A program második részében a térség jelentős kulturális szervezetei mutatkoztak be rövid prezentációkkal. Az előtérben rögtönzött kiállításokkal tették láthatóvá munkájukat, eredményeiket a vendégek.